A beavatott Olvasók számára lesz élvezetes a történet, illetve, az eszmefuttatás, ha bárkinek bármilyen kérdőjel merülne fel a bejegyzésben olvasható személy(ek) kapcsán, olvasson eggyel, kettővel korábbi bejegyzéseket.
Hetek óta felélénkült a társaság a lakás környékén. Nem, sajnos nem a lakóközösség fonta szorosabbra körülöttünk szálait- holott mi nagyon szívesen járnánk át a szomszéd nénihez a hétvégi traccspartikra, ha már kedves invitációira ébredünk szombat reggel: "Teessék teeesssék jöjjön csak be! Bújj bújj!". A közösség aki felélénkült, az rendszerint fürdőablakunk, és a szomszéd ugyanilyen ablaka közötti mélyedésben húzza meg magát. Ők a nem kívánt vendéget- a GALAMBOK.
Félreértés ne essék, vidéki lányként tolerálok minden olyan állatot, ami szép, tanítható, okos vagy hasznos, azonban a hangos, koszos, helyet önkényesen eltulajdonító, ablakot bepiszkító madarak kiverik a biztosítékot ragyogó elmémben. A tanácstalanság sötétjében pedig olyan rémképeket vetít az ingert vesztett elme, hogy veszekedő-perlekedő galambpár mindkét tagja együttesen sugárban küldi ürülékét a résnyire nyitva hagyott fürdőszoba ablakon a nyitva hagyott hajbalzsamos tégelybe.... Így, mindezen sajnálatos incidenseket megelőzvén, úgy gondoltam, hogy madárijesztőt alkalmazok: erre a pozícióra tökéletesen alkalmas a felmosónk, annak is a feje leginkább, hiszen lóg, miszlikekben létezik ("Az egész több, mint a részek összege"- ez szerintem egy jó madárijesztőre is igaz kell, hogy legyen) és RONDA- rötyögtem markomban a zseniális idea megvalósítása közben.
ÁMDE nem készültem fel a mindent megélt madarak zseniális pofátlanságára. Miután úgy tettek, mint akik rémült szárnyasokként elhagyták a szado-mazo körök helyszíneit (először csak kellemes búgás, majd jó munkavállalót legszebb álmából egy fallal messzebb felverő sivításba és veszekedésbe kezdenek), majd ugyanezt folytatták pár perc múlva egy közeli, falból kiálló rúdról.
Mikor pedig egy elgyötört hétközépi reggelen (ami, úgy vélem, azért többünk esetében holtpontnak tekinthető) feltettem a költői kérdést: MIÉRT?!?!?!?!?!?- nem gondoltam hogy gyorsan meg is érkezik a válasz...
ISTVÁN (emlékszünk? hosszú szakáll, betört orr, artikulációt közel sem alkalmazó hangképzés beszéd közben) az, aki ezeknek a szegény páráknak a segítségére siet, s Betlehemi istállóként helyet ád nékik a ház tetején, ugyanis kiflivel eteti őket.
Köszönjük István.
Holnap azért újra megpróbálom folytatni a küzdelmet a hívatlan vendégek ellen...
