István kb. 50+ évjáratot tapos. Eléggé intenzíven, hiszen hosszú ősz szakálla sebekkel takart orcát rejt. Foga nem sok maradt, iskoláim alatt magamba szívott filozófiai tudás birtokában merem állítani, hogy a sebek és a fogatlanság összefügg masszív, konstans alkoholszagával. Artikulálatlan beszéde több tipikus fordulatot tartalmaz: "hóhohiiiánoook"=jó napot kívánok, és vannak szezonális sajátosságok:"kehhehe husséti ühheheke!"=kellemes húsvéti ünnepeket. A házban betöltött szerepe is ugyanolyan kettős, ahogyan megszokott és ünnepélyes kommunikációs stílusa is eltér egymástól.

István a kisboltban szokta Ági nénit boldogítani.Ági néni a kisbolt alkalmazottja, aki lázasan is képes a vevők kedvére tenni, és szeletelve adja a mozzarellát. Amikor hazafelé érkezik a megfáradt munkásember ő már a napi első doboz cigaretta utolsó lakóit hívja máglyára s ez a megfáradt munkásszem látóterének szélén néha ijesztően hathat, pláne, ha reggeli műszakja előtt a lengőajtó üvege mögött rémíti halálra az álmosan munkába induló házbélit bibircsókos sziluettjével.

Húsvét előtt betértem némi Cserpes sajtért a kisboltba, s ekkor István az ünnepre való tekintettel üdvözölt engem. Ámde Ági bőszen szabályozta az úr viselkedését:

-István, hagyja a vevőt vásárolni!

-Há éhh hemmcsiháhóóó sehhit.

Ági néni természetesen sürgött-forgott, s mikor a pénztárba belibbent beütvén a sajtocskámat, a homlokára csapott: "Ági, de hülye vagy!"

István, vendégszeretetét és az ünnepre való rezignált készülődését egyből félretéve kontrázott, teljesen érthetően:

- Ezt sem én mondtam....