Nem kissé fájó szívvel jelenthetem be a Kedves Olvasóközönségnek: szeptembertől nem vagyok Balázs Béla utcai lakos! Mivel rendkívül fontos tanulmányaim már nem kötnek a rendkívül tiszteletreméltó magyar felsőoktatás egy dicséretes intézményéhez, ámde munkám októbertől egy másik városból praktikusabban végezhető, a székhelyemet először Zalába, majd pedig Győr-Mosonba fogom áttenni. Ennek okán, a hó végi pénztelenség dacára, búcsúhetet tartok, amit már múlt hét szerdán elkezdtem. Az alábbiakban erről fogok tudósítani.
A kedd esti csodás, kuponvilágos hamburgerezés után, melyet az Oktogon egy pazar frencsájz éttermében ejthettem meg, tegnap este ünnepelni/sajnálkozni indultam a nyolcadik kerületbe, egy kedves barátnémhoz.Mivel a nyár nagy részét a pénzkeresés állandó szörnyetege mellett az tette ki, hogy életem elkövetkezendő hónapjairól gondolkoztam, törpöltem, ötöltem-hatoltam, így nem volt időm lazításra, mióta Görögországból, az egy hetes chill-outról hazahozott a kényszer. Így rendkívül jólesik most, egyik állásomtól megszabadulva, semmit tenni Budapesten, miközben a Balázs Béla utcai csoda-lakot takarítom az egy éves pusztításom miatt, amit itt végeztem. Így esett, hogy most végre volt időm elmenni látogatást tenni a szomszédos kerületbe.
A borozás után úgy döntöttünk, saját magunk kicsúfolására, s pénztárcánk védelmére, abba a szórakozóhelyre visz utunk, ahol a nálunk fiatalabb, szegény egyetemisták hétfőtől péntekig hatszáz forintért vedelik a koktélokat. Mivel szőkeségem okán nekem ingyen koktél járt, kétség nem fért a célhoz. Nem titkolt célunk volt azon szórakozni, hogy kívülről figyelhetjük a fiatalok tobzódását: hiszen a sokat látott, öt éve Budapest éjszakáját jól ismerő női szemeknek a megszokott helyek ritkán mondanak újat: ezért érdekes azokat figyelni, akiknek még igen. A táncparketten töltött rövid idő után meg is jelentek az első hiénák. Ámde ezek sajnos NEM abból a korosztályból kerültek ki, akik miatt bekötött fejű önbecsülésem még képletes vállonveregetést is adna: két édesapám korosztályát (kicsi túlzással) reprezentáló úriember támadott meg minket. Sokadik kérlelésre sem szerettem volna táncolni az egyikükkel, erre jött a felemelő flört-szöveg:
- Akkor táncoljunk szendvicsben.
- Úgy sem akarok.
- Pedig úgy jó a hamburger, hogyha két húspogácsa van benne: te és a barátnőd. (egyrészt: Jézusom!; másrészt: bármilyen hús, husika, húspogácsa, fasírozott, stb. említése és velem összehasonlítása az utóbbi időben felszedett néhány kilóm miatt érzékenyen érint)
- Hát kettő biztos nem, én max a hagyma lennék, az meg büdös.
Mivel éjjel kettőkor az úr nem volt vevő sajátos öniróniámra, tovább állt. Ez volt a cél.
A következő horda szintén pofonokat osztogatott az udvarlás protokolljának:
- Szia. Idősebbnek nézel ki. Hány éves vagy? (itt képzeljük el égnek emelt kezeimet)
- Szerinted?
- 22? 23? 24?
- Mit dolgozol? Vagy mit tanulsz?
- Katona leszek. De eddig programozó voltam.
- Akkor mindent értek. Elmegyek pisilni.
Ekkor haza indultunk. Remek tánc, remek zene, és remek életérzés kísért utunkon. Valóban, a tinédzserkor utáni évek elmúltak. Miközben erről filozofálgattunk a Futó utca felé, az egyik épület tövéből (ezt a részt csak úgy hívom: a veteránkórház) kigurult egy hajli úr a Vajdahunyad utca közepére, s rágyújtott. Ekkor jöttem rá: igenis szép az életem :)
Ma este ismét egy kis ünneplés várható az Üllői úton, meglátjuk, történik-e valami posztért kiáltó...
A következő hetekben pedig a Zalai mindennapok alapozzák majd az ihletet...
(hasonlóan) Szép napokat!
