Már régóta nem titkolt szándékom, hogy októberre győri lakossá váljak. Ennek csakis az az egy akadálya van, hogy egyenlőre nincs egy hajlék, ahol Győrben nyugovóra hajthatom a fejemet. Ennek pedig az az oka, hogy augusztus utolsó két hetében vetemedtünk párommal arra, hogy tettekkel is törekedjünk az albérlet keresés felé. Az elején rendkívül taktikusan indítottam: egy táblázat dokumentumba jegyeztem fel mindent arról, hogy melyik lakásról mit kell tudni, mi a tulajdonos elérhetősége, stb. Párom pedig halált megvető lelkesedéssel küldözgeti e-mail címekre a belső céges hirdetések részleteit, ha erre érdemes albérletet talál a rendszerben.

Meg kell hogy mondjam, az albérlet keresése igazi csapatmunka: kompromisszumok megkötése, feladatok megosztása, a ventillálás...könnyű volna, hogyha nem egy olyan emberrel kellene mindezt megtenni, akivel utána együtt is kell lakni; hiszen itt aztán minden mondat számít, minden elejtett negatív megjegyzésnek komoly ára lehet a közös beágyazások elvileg-örömteli időszakában. Emiatt, pirospont nekünk, abszolút politikai korrektségben keressük a lakásokat: elhangzanak dicséretet, egymás biztatása, a jövő szövögetése, stb., mind-mind megtalálható a repertoárunkban. Pedig igencsak kipróbálták az elmúlt két hétben a türelmünket. Hogy csak a legmulattatóbb, legkétségbeejtőbb lakástulajdonosokról meséljek:

A belvárosi mama-lak:

"Na, hát itt van, ez volna a lakás. Ebben a nagyszobában lakott a mama (Mama fényképei még a falon, komódon, mindenhol, s szaga is a lakásban maradt- a szerk.). A konvektor fűti be a kályhát (?!), a fürdőben ennélfogva nincsen fűtés. Akkor van, nyilván, ha kinyitják a fürdőszoba ajtaját. Ja, a kisszobát pedig nem használhatják." Mivel nem szerettük volna dolgunkat sem kockára fagyott végtagokkal, sem pedig nyitott ajtónál közszemlére tenni, emiatt lemondtunk az albérlet csodás lehetőségéről. Ilyenkor jön a már mostanra remekül begyakorolt mondatunk: "Köszönjük. Majd akkor Visszaszólunk"

A tivornyázós:

"Ez volna a lakás. Készültem, hoztam magammal egy szerződést, akár alá is lehet írni. Itt vannak a rezsi számlák az előző bérlőtől, hogy tudjanak kalkulálni (ez mondjuk rendes húzás volt- a szerk.)" Ha az ár nem lett volna pofátlanul magas ahhoz képest, hogy az igencsak aprócska lakásban bútorok sem voltak, ha esetleg a fürdőszobához egy ajtó is tartozott volna, tetszett volna. Azonban, mindezeken túl azért sem volt hiteles a tulajdonos előadása, mert szegény eléggé borvirágos orcával és meg-megemésztődő alkoholmolekulák bomló szagával szórakoztatott minket.

Vén kecske is:

Idősödő, középkora végén járó, jól öltözött, sokat tudó vállalkozóval volt a következő eset: "Nézzék csak meg, ez a lakás. Van két tároló, ez nagyon praktikus. Új a fürdő, a konyha, ráköltöttem három milliót (mindezt azért mondta el, mert elkezdtem a szintén okos mondatomat: "Akkor mennyi is volt az IRÁNYár?"- a szerk.)." Hazafele, még ki sem szálltunk az autóból, máris hívtam VénKecskét: kivennénk a lakást. "Rendben van. A héten le akarom zárni ezt a lakásmizériát, SZERDÁN beszéljünk. Visszhall." Mikor csütörtökön reggel aggódva hívtam az embert, annyit tudtam meg, hogy eltávolították a szürkehályogot a szeméről, és, majd akkor a megbeszéltek szerint (?!) szombaton (?!) szól. Péntek este, Balázs Béla elhagyása miatti kesergésem csúcspontján jött a telefon: egy olyan albérlőt választott, miután mi elsőként megnéztük a lakást és ki szerettük volna venni, aki négy (?!) évet szeretne ott lakni. 

"Gondolom Ön is megérti, hogy nekem is hosszú távra kell terveznem. Biztosan Önök is hosszú távra terveznek. Keresgéljenek, lesz lakás! Keziccsókolom"