Már egész nap, mint valami kicsiny rágcsáló, motoszkált elmémben a gondolat. Egy kedves blogger társammal már ötletelős agyviharzást is folytattunk a témában, miközben munkavégzésem helyett lázasan ügyeletet tartottam. Végül, a hazafelé úton ért az ars poeticai katarzis. Innentől pedig már nem zavart, hogy a nedveinek szúrós szagával a villamos amúgy eléggé toleráns kedélyeit rendszeresen borzoló idős úr önmaga helyett az utca betonját mossa slaggal, s emiatt a másik járdára kellett átlogisztikáznom megfáradt testemben csillogó elmémet.

A blog szerzője nézőpontváltáson esett tehát át. Rájött, hogy a blog szellemi táptalajának tágulnia kell. S mivel rendszeresen megfordul Zalában, Győrben, Budapest rengeteg részében, számtalan olyan élménnyel gazdagodik nap mint nap, amellyel az Olvasók is egy kicsit többek lehetnének, ha megosztaná velük ezeket. Így innentől ez fog következni. Természetesen, a téma ugyanúgy a számomra fétissé vált témák körül fog forogni: italok, ételek, emberek, s az általuk megformált kultúra. A kultúra viszont számos értelmezésben megjelenik majd itt. Lesz majd bejegyzés a családi, városi, vagy természetesen a Balázs Béla kultúrájából.

Ami pedig nem fog változni, az a nyitott, elfogadó, néhol azért mégiscsak ironikus hangvétel, számomra gyönyörűséget okozó (meg természetesen az Olvasók számára is, ha valaki cáfolná, az tegye fel a kezét) barokkos körmondatokban megfogalmazva. A változatlanság oka pedig a szűrő állandósága- ami pedig én magam vagyok.