NapiMamák tömkelege hangzott el, midőn a lenti ábécébe vitt utunk. Azért kellettem én is az egy kiló csirkehús megvételéhez, mert zavarba hoztam nagymamámat vásárlási igényeimmel: natúr joghurtot szerettem volna hozatni vele. Így hát vele tartottam.

Mikor a hentespulthoz értünk, furcsán elkezdett csillogni a szeme: "Gyere, kislányom." "De mama, addig hozok én kenyeret." "Ne kenyerezzél mán, na gyere na!" Ekkor értettem meg mindent: "Kislányom, ez a kis henteske nekem nagy barátom. Látod (szólt oda a fiúnak) na EZ az unokám!" Mindketten irultunk-pirultunk.

A pénztárhoz állva egy igen régi bútordarab köszöntött minket: Jutka néni. Azóta dolgozik itt, mióta az eszemet tudom. A biztos munkahely varázsán merengtem, mikor mama ezzel csapta agyon idilli gondolataimat:

"Maga most a Marika vagy a Jutka?"