A következő bejegyzések olyan történeteket énekelnek meg, amelyek bátran kapcsolhatóak lennének a Balázs Béla autentikus valóságához, ám mégsem tehetem, hogy ne mondjam el az igazat: bizony máshol történtek.

Első sziporkánk a Tatabányai vasútállomáshoz köthető. Itt találkoztunk egy furcsa hangon motyorgó, korántsem bájos öreg úrral. Egyik kedves munkatársammal vártuk azt a vasparipát, ami tovább repített minket később Budapest felé. Az úriember helyet foglalt mellettünk s azt mondta:

-A nagynéném temetésére megyek Tolna megyébe. Tudják, hol van Tolna megye?

-Igen, tudjuk- csapott meg elkeseredésének átható szaga bennünket.

- Csak a déli pályaudvaron szeretnék egy kávét meginni, ahhoz kellene egy kevés apró.

Ekkor lettünk figyelmesek arra a két centiméter hosszú testüreg-váladékra, amely a tavaszi szélben vígan rugdalódzott orrlyukán ki-kilesve.

-Adhatunk egy zsebkendőt?- kérdezte roppant empatikus kolléganőm, miközben én, galád, el sem próbáltam kendőzni az abszurd helyzet miatti nevetésemet.

- Köszönöm. Meghalt az unokahúgom. Temetésre megyek Tolna megyébe (remélem figyelünk- a szerk.)- S ezzel a lendülettel kezében csörrent hatvan forint apró, s hatalmas tüdőkapacitásának és egy korántsem étvágygerjesztő hangnak köszönhetően orrtartalma újra a helyén volt, s nem láttuk többé. Az úriember pedig felpattant, s mi újra kaptunk levegőt.