Furcsa, s morbid, hogy jómagamat, aki a mindennapi megélhetéshez szükséges mindenféle adminisztrációt tagadja s hárítja kifelé életéből, pont a postahivatalok ihletnek meg.
Pontosabban: a Körút és a Tűzoltó utca sarkán álló posta. Hova bemész, hagyj fel minden reménnyel: ugyanis már a bejárati ajtó automata módon kifelé nyitódása is kaszkadőrmutatvány elvégzésére kényszeríti az óvatlan, nem idevalósit. Tehát idősek járókellékeivel, nagy csomaggal, vagy csak felemelt orral közlekedők, csak óvatosan!
A helyszín másik látványossága a kicsiny ablakok mögött meghúzódó kiszolgáló személyzet: a mai akciómon a bronchitis-hangú hölgy villámgyors multitasking közepette ragadta ki tétovázó kezeim közül a már ezer éve felcímzett ajánlott küldeményt. Ráadásul, mikor a sorsedzett, szakállas állú idős hölgynek kifejezetten a kezébe, a tenyerébe (tehát nem a kopottas aprópénzes tárgyba, pénztartóba?- sosem értettem, mi az és hogy hívják) ejtette apróját, el is rézékenyültem.
A mai bejegyzésem lelkét pedig egy kedves ismerősömtől kölcsönzöm, kinek az ihletet ezúton is köszönöm. Ezen sziporkázó nap után kiléte maradjon titokban, s nevezzük egyszerűen csupán Terikének. Íme:
"azt szeretem a környékbeli szolgáltató egységekben - legyen szó postahivatalról, vagy egyszerű sarki közértről - hogy olyan, mintha megállt volna az idő: 80-as évek gyöngyház körömlakkja díszíti a tupírozott frufrús, zöld postás köpenyes korosodó multitasking nénik körmét,a kopottas járólap bódító klórszagot áraszt..csak úgy röpülnek a 10 percek a sorban:)"
