Ma este, olyan féltizenegy tájékán elképesztő lelkesedéssel vártam a huszonnégyes villamos eljövetelét kedvenc megállónkba. Nagy dilemmát okozott a levegő hőmérséklete, így elkeseredett küzdelmet vívtam a kedvenc műbőr dzsekimmel, ami hol fent volt rajtam, hol pedig karomban pihent.
Egy hatvanas hölgy- nagymamám generációja- pirosfekete csíkos pizsamanadrágban, SZTK papucsban, s szürke-sötétszürke színekben pompázó felsőben közeledett felém. Nagyvilágiasan méllyé dohányzott hangján szólalt meg összefogott fekete-ősz hajfürtjei kerezetésében:
-Hűvös van. Tegnap éjjel is nagyon hideg volt.
- Hát igen.- vallottam be egyetértően.
Történetesen igazat mondtam, hiszen előző este volt szerencsém újdonsült forrónadrágomban és papucsban végigcidrizni a Ferencvárosi Önkormányzat lakásai előtti, vajmi kevés melegséget visszasugárzó járdát, félelmet nem ismerve, éjjel kettőkor, akár a Bátor Lovacska.
A hölgy iránt pedig elképesztő csodálatom, hiszen alternatív divatikonként nagymamám-korúan rója az izgalmakkal kecsegtető ferencvárosi éjszakát. Kedves említett felmenőm például ilyet mostanában nem tett....és nem is fog.
