A huszonnégyes villamos nagyvárad téri megállója szintén egy gyöngyszem azok számára, akik hozzám hasonlóan betegesen imádják a hétköznapok hőseit. Egy kedves tavaszi napon új jövevény borította fel a kommunikációs mintázatot: egy muzsikus. Már nem emlékszem, hogy milyen hangszeren csillogott, de a füredi anna bál muzsikáját énekelte. Erre a féltékeny tősgyökeres aluljáróbútor ennyit fűzött csak a performanszhoz: "A klasszikus k÷rvaanyáád!!"...ő azt hitte...de mi tudjuk, hogy ez nem az a kategória...

Másik kedvencem a megállóban kolduló úriember. Nagyon termékeny módon mindig ugyanazzal a szöveggel jön oda hozzám: "Szianeharagudj huszforintomvanittéleklent..."stb. legelőször, miután húsz forinthoz juttattam, megdícsérte a szememet. Így zajlott a dialógus:

- Nagyonszép szemed van! Az enyém is szép. Bár én fogatlan vagyok!

-Köszönöm. Egyszer én is szeretnék fogatlan lenni (a hosszú életre próbáltam célozni. fő a pozitív kommunikáció. de elfehéredett szeszarcot kaptam válaszul...)

-Hát nem kívánom neked, hogy a te fogadat is kiverjék...